SZABAD FÖLD KUPA története

    1991 Június 18-án Diósgyőrben, a Magyar Kupa döntő (Ferencváros TC- Vác FC Samsung) előmérkőzéseként léphetett pályára, a Rábapatona SE és a Záhonyi VSC együttese, a Vasarely- Szabad Föld Kupa döntőjében. Mind a két csapatot hatalmas szurkolótábor kísért el. Rábapatonáról három autóbusz és számos személygépkocsi indult el az ország túlsó felébe, hogy reményeik szerint szeretett csapatuk haza hozza a hőn áhított gyönyörű serleget . A csapatot szállító autóbusz Mező Jenő vezetésével, már egy nappal korábban útra kelt, megtekintve  Eger nevezetességeit és az egri honvéd kollégiumban töltötte az éjszakát.   A vezetőség tagjait a délután megkóstolt finom egri borok, még visszacsalogatták  a” Szépasszonyvölgyi  Pincesorra”, ahol egy remek hangulatú  cigányzenés, nótaszós estét töltöttek el, „bemelegítve” a  másnapi mérkőzésre. A csapat tagjai eközben a kollégiumban kártyázással ütötték el az időt a „22 órás takarodóig (Sanyi bá házirendje szerint)”.  A  rábapatonai  legénységnek, mivel a győri körzeti bajnokság I.A osztályában szerepeltek, már a döntetlen is elég lett volna, a megyei bajnokságban vitézkedő záhonyiakkal szemben a kupa elnyeréséhez. És lőn…

RÁBAPATONA  SE- ZÁHONYI VSC 1:1 (1:0)                                              

Diósgyőr 3000 néző

Vezette:  Lója                                                                                                                             Rábapatona SE:   Stenger J.- Maráczi A.,(Dávid B.),Nagy J.Cs.,Simon Z.,Karácsony I.-Gács Z.,Végh L.,Molnár M.,Somogyi J.(Kertai Sz.)- BuzaF.(Belső L.), Delbó L.           

Edző: Gyömörei Sándor

Záhonyi VSC: Orosz – Dudás(Tömör),Hegedűs, Pokol A.(Szabó Z.),Galgóczi – Szabó L.   (Rajzinger),Onder, Lipcsei(Pokol Zs.),Győri – Márton, Balázsi.                   

Edző: Gyüre József

    Diósgyőrben, nagy melegben és jó hangulatban a Scorpions együttes számaira melegítettek a csapatok.  A nézőközönség eközben már szép számmal ( kb.  három ezren), kereplőkkel , dudákkal felszerelve, remek hangulatot varázsolt a stadionba.  

   Lója játékvezető kezdő sípszava után, eleinte tapogatózó játék, folyt a pályán, majd magához ragadta a kezdeményezést a Győr-Sopron megyei csapat.    A 10. percben Molnár M. kapott labdát a félpályánál, megiramodott és csak szabálytalanul tudták szerelni, a kaputól 20 m.-re. A letett labdát a Rábapatonaiak csapatkapitánya Nagy J.Cs., hatalmas erővel  lőtte az ellenfél kapujába. 1:0. A gól után nagy erőket mozgósított a Szabolcs megyei csapat, de a félidő végéig remekül zárt a patonai  védelem, amitől kicsit elbizonytalanodtak és sok hiba csúszott a játékukba. Vezetésük tudatában, a második félidőben kontrákra helyezkedett be a Rábapatona csapata, egy ideig nagyon jól szűrték meg az ellenfél támadásait, míg végül a 75. percben egy figyelmetlenség után kiegyenlítettek a záhonyiak. 1:1.  A gól nem vette el az alacsonyabb osztályú csapat kedvét, egy kontra után Molnár M., 20m-es lövése a felsőlécen csattant.  Az utolsó tíz percben inkább a Szabolcs megyei csapat akarata érvényesült, de a patonai csapat hatalmas lelkesedése és taktikus játékára nem volt ellenszere. A mérkőzés végét jelző sípszó után, a közönségétől végig buzdított Győr-Sopron megyei csapat, hatalmas örömujjongásba tört ki és többször levegőbe dobálva a sikeredzőjüket, Gyömörei Sándort.    Zúgott a lelátón a „Szép volt fiúk…” és folyt a helyi specialitás, a Borsodi sör!

Gyömörei Sándor (Rábapatona SE): Tudtuk, hogy nagyon nehéz ellenfelet kaptunk, ezért elsősorban a védekezésre összpontosítottunk és kontrára játszottunk. Most már csak azért fohászkodunk, hogy hétvégén, az osztályozót is megnyerjük, és feljussunk a Megyei I. osztályba. Végtelenül boldog vagyok, köszönjük közönségünk lelkes buzdítását!

Gyüre József (Záhonyi VSC): Rendkívül csalódott vagyok. Jobbak voltunk, többet támadtunk, sajnos későn egyenlítettünk és már nem tudtuk megszerezni a győzelmet. Sajnálom, hogy csalódást okoztunk négyszáz fős, lelkes közönségünknek!

   A kupaátadásba már a Magyar TV is bekapcsolódott a Vác- Ferencváros, Magyar Kupa Döntő révén. A kupa átadása után, a mintegy 20000-re duzzadt nézőközönség vastapsa aranyozta be, a rábapatonai csapat tiszteletkörét a DVTK stadionban. A Rábapatona SE csapata, a kupagyőzelemmel végleg beírta magát a Szabad Föld Kupa történelmébe, ezzel öregbítve a Győr- Sopron megyei település, jó hírnevét!

 Rábapatona SE 2011

20 éves jubileum 2011-ben

 Felső sor: Nagy Z., Bán F.,Nagy I.,Fehér L.,Belső L.,Stenger J.,Maráczi A.,Csu-  por F.,Simon Z.,Molnár M.,Búza F.,Nagy K.,Gyömörei S.,Ominger Zs.,Nagy G.,Simon J.  Alsó sor:Dávid B.,Horváth Cs.A.,Kertai Sz.,Gács Z.,Nagy J.Cs.,Somogyi J.,Delbó L., Végh L.,Karácsony I.

SZABAD  FÖLD  KUPA GYŐZTES CSAPAT  1991

Elnökség:         Bán Ferenc (elnök),  Nagy Gusztáv (elnökhelyettes),Roncz Dezső, Nagy Imre, Fehér László

Manager:   Roncz Ernő

Szakosztályvezető: Nagy Imre

Pályagondnok: Venesz József

Vezetőedző: Gyömörei Sándor

Gyömörei Sándor

Játékoskeret:   

Kapusok: Stenger József, Nagy Kornél

Mezőnyjátékosok: Ominger Zsolt, Maráczi András, Nagy J. Csaba (csapat-kapitány),Simon Zoltán, Belső Lajos,Simon József, Karácsony István,Gács Zoltán, Dávid Béla,Végh László, Csupor Ferenc, Horváth Cs. Attila, Somogyi János, Kertai Szabolcs, Molnár Miklós, Búza Ferenc, Delbó Lajos, Zalka Imre

Győri körzet  I/a osztály       1990-91-es  bajnokság  végeredménye:

 

 

          A bajnokságot, az akkori 2 pontos rendszerben, hatalmas fölénnyel nyerte meg a Rábapatona csapata, amely végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Erről árulkodik az is, hogy a legtöbb gólt rúgta és a legkevesebbet kapta ebben az évben.         

      A Rábapatona csapata, így újra osztályozó mérkőzést játszhatott a Megyei I. osztályba jutásért, immár harmadszor.  A sorsolás a soproni körzet bajnokát, a Hegykő csapatát adta ellenfélnek. A friss Szabadföld Kupa győztesnek így nem sok ideje volt regenerálódni, a hétközi diósgyőri mérkőzés és ünneplés után, már vasárnap pályára kellett lépniük Hegykőn.

HEGYKŐ – RÁBAPATONA  3-1 (0-0)

Hegykő   1400 néző

Vezette:  Oláh

Hegykő: Tarcsai- Pintér, Böröcz, Ratatics G, Kovács I., Márk, Hegykői,  KovácsII.,(Binder), Bieder, Kiss, Zámbó,(Ratatics T.).  Edző: Bősze József

Rábapatona: Stenger – Hegedűs, Nagy, Karácsony, Gács (Dávid), Simon, Delbó, Végh (Kertai), Búza, Molnár, Somogyi.  Edző: Gyömörei Sándor

            Nagy érdeklődés előzte meg a soproni körzet bajnokának és a Szabad Föld – kupa nyertesének első találkozóját. Az első félidőben teljesen kiegyenlített volt a játék, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A szünet után viszont nagyobb akarással küzdöttek a vendéglátók, gyorsan két gólos előnyt szereztek, majd a hajrában még növelni is tudták azt, és úgy tűnt, hogy jelentős előny birtokában utazhatnak a visszavágóra. Az utolsó tíz percben viszont egy védelmi hibát kihasználva szépítettek a Rábapatonaiak.

            Gólszerzők:  47.p Bieder (11-es) 1-0,  49.p Kiss 2-0,  75.p Kiss 3-0  ill. 81.p Búza

                                  RÁBAPATONA – HEGYKŐ 4-3 (2-0)

Rábapatona,  2100 néző  vezette: Kiss G.

Rábapatona: Stenger – Hegedűs (Belső), Nagy, Simon, Karácsony, Gács, Somogyi (Dávid), Molnár, Delbó, Búza, Kertai.  Edző: Gyömörei Sándor

Hegykő: Tarcsai – Pintér (Binder), Hegykői, Kovács, Ratatics G., Kóczán S., Kóczán Cs., Kiss (Horváth), Bieder, Márk, Böröcz.  Edző: Bősze József

           Változatos, jó iramú játékkal kezdődött a mérkőzés. Még az első félórában megszerezte a vezetést a hazai csapat, majd közvetlenül a pihenő előtt növelte előnyét, és az ekkori állás szerint továbbjutó volt. Közben mind a két kapunál alakultak és maradtak is ki helyzetek. – A fordulás után az 52. percben Gács gólhelyzetben levő ellenfelét lerántotta, ezért kiállította a játékvezető! Ez döntő volt az eredmény alakulására! Utána tíz perc alatt három gólt lőttek a hegykőiek, és ezzel reménytelenné vált a rábapatonaiak helyzete. Végső erejüket összeszedve az utolsó húsz percben még fordítani tudtak, de végül a vendégek örülhettek a továbbjutásnak.

Gólszerzők:  27.p Nagy (1-0),  45.p Molnár (2-0), 53. Kóczán Cs. (2-1), 59.p Bieder (2-2), 62.p Kóczán S. (2-3), 67.p Molnár (3-3), 78.p Somogyi(4-3),

 A megyei szövetség kicsit körültekintőbb lehetett volna, a rábapatonaiak szempontjából, egy héttel elcsúsztathatta volna az osztályozó időpontját és így nem kellett volna fáradtan az első mérkőzésen pályára lépni a Szabad Föld – kupa nyertes csapatnak. A megyei első osztályba kerülés egyenlőre nem sikerült, de a csapat tagjai között a barátság azóta is töretlen és 5 évente Jubileumi találkozókat szerveznek. 

BAJNOKCSAPAT       1995/96

       Az 1991-es bajnokság ,  ill. a Szabad Föld Kupa megnyerése után öt évet kellett várni egy újabb történelmi sikerre Rábapatonán. Az 1991-ben a balszerencsésen elveszített osztályozó utáni időszak az útkeresés jegyében telt. 1995-ben újra egy jó szellemű közösség gyűlt össze Bári Zolán elnök vezetésével. Az edzői feladatokkal, játékos edzőként Varga Gábort (Simonsen) bízták meg. Az új edző korábban már együtt focizott több mostani játékossal Máv-Dac-ban (Molnár M.II., Szekér Cs.), H. Radnóti SE-ben (Nagy J. Cs., Molnár M.I. ).  A  hat  Szabad Föld Kupa győztes  ( Nagy j.Cs., Maráczi A., Óminger Zs., Kertai Sz.,Végh L.,Molnár M.) játékos mellé sikerült fiatalokat és  rutinosabb labdarúgókat beépítenie az új edzőnek. A vezetőség fáradhatatlansága, fiatal játékosok sikerorientáltsága, a rutinos játékosok nyugalma és focialázata és nem utolsó sorban az edző néha kompromisszumot nem ismerő habitusa és szakmai tudása, mind-mind kellett ahhoz, hogy öt év után, újra bajnokcsapatot ünnepelhessenek Rábapatonán, a sikerre kiéhezett szurkolók. A végig kiélezett bajnoki küzdelemben három ponttal sikerül megelőznünk a Tét csapatát. Mivel az új versenykiírás lehetővé tette, hogy a bajnok, osztályozó nélkül is feljebb léphet, így elérkezett az a várva várt pillanat, hogy a Rábapatona SE feljutott a Megyei I. osztályba!

Megyei I.csapat 1995

    

Elnökség:       Bári Zoltán (elnök), Nagy Imre, Pápai Tibor, Roncz Dezső

Manager:   Roncz  Ernő , Kovács László (Kokó)

Szakosztályvezető: Nagy Imre

Pályagondnok: Venesz  József

Játékosedző:  Varga  Gábor

Játékoskeret:

Kapusok: Józsa Zoltán, Rácz Péter

Mezőnyjátékosok:  Ominger Zsolt, Maráczi  András,  Nagy J.Csaba (csapatkapitány),  Heveder János, Káposzta István,  Varga Dezső, Újvári Balázs, Burján Gyula, Víg Attila,  Végh László,  Szekér Csaba,  Gyömörei Tamás,  Varga Gábor,  Kertai Szabolcs,  Molnár Miklós I., Molnár Miklós II.,  Kálóczi István      

Megyei II. osztály   Győri csoport

Az 1995/96-os  bajnokság végeredménye:

  1. Rábapatona          30   80-40  60
  2. Tét                 30   45-33  57
  3. Győrszentiván     30   45-33  55
  4. Abda                30  85-55   54
  5. Gönyű               30  60-45  51
  6. Nyúl               30  57-42  49
  7. Hédervár            30  40-39  47
  8. Halászi             30  52-49  46
  9. Levél               30  57-59  40
  10. Kühne SE            30  55-51  38
  11. Győrladamér     30  42-52  37
  12. Pannonhalma     30  39-53  37
  13. Ásványráró          30  45-51  35
  14. Győrszemere       30  36-49  35
  15. Nagyszentjános 30  38-71  24
  16. Máriakálnok 30 24-79  10

      

Rábapatona futball klubjának életéről, fejlődéséről szól.